|
Egy dunakanyari hajókirándulás alkalmával csodálatos látvány tárul az utasok szeme elé, és maradandó élményt nyújt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. A kirándulóhajókkal bonyolított charterhajózás kiváló kirándulási lehetőség általános és középiskolák tanulói és tanárai, partner utazási irodák ügyfelei és gazdasági társaságok vendégei számára. A Vigadó téri kikötőben horgonyzó Táncsics nevű nagy kirándulóhajó 2010 tavaszán átesett felújítását követően a 21. századi igényeket is a legteljesebb mértékben szolgálva áll utasaink rendelkezésére. A korszerűsítéseknek köszönhetően a velünk utazók még nagyobb kényelemben kirándulhatnak Szentendre, Visegrád vagy Esztergom irányába. Az 500 férőhelyes Táncsics kirándulóhajónak a főfedélzete az átépítésnek köszönhetően lényegében egylégterűvé vált, melynek elülső – 76 férőhelyes – utastere éttermi elrendezésű és 2 LCD monitor is helyet kapott. A hajó hátsó részén található 54-60 férőhelyes étterem szintén 2 LCD képernyővel felszerelt, illetve az étterem vendégei részére külön mosdók is rendelkezésre állnak. Az átjáróban, mely az éttermet köti össze az elülső vendégtérrel, elhelyezésre került még egy további LCD monitor. A főfedélzet új borítást kapott, elegáns bordó színű gálaszékekkel berendezett. A hajó főfedélzete akadálymentesített, valamint mozgássérült mosdóval felszerelt. A 196 férőhelyes felső fedélzeten három sorban széksorokról tárul az utasok szeme elé a csodás panoráma, melyet a felső fedélzeten elhelyezett 3 LCD képernyő még teljesebb élménnyé varázsol. A felső fedélzet elülső terasza nyitott, míg a hátulsó ponyvázott; mindkettő padsoros berendezésű. A mosdók a felső fedélzeten lettek kialakítva. • központi fűtés • villamoshálozat: 220V ![]() ![]()
![]() ![]()
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Nemzetközi Hajóállomás - jegypénztár nyitva tartása: hétfő: 09:00 - 21:00, keddtől vasárnapig: 08:00 - 21:00 (+ május 20.) Batthyány téri jegypénztár nyitva tartása június 30-ig: Értékesítési iroda (Nemzetközi HÁ.) nyitva tartása: hétköznapokon 8:00-16:00 óráig |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A weblap a WEB-SET rendszeren üzemel. Készítette a BIT-Hungary Kft. |
|||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||